Életrajz - Negritudine cara

Aimé Fernand David Césaire 1913. június 26-án született Basse-Pointe-ban (Martinique, egy sziget a Karib-tenger szívében). Tanulmányait Martinique-on, majd Párizsban a Líceo Louis-le-Grand-ban végezte; ezt követően egyetemi tanulmányait Párizsban az École normale supérieure-en folytatta.

Ott találkoztak a szenegáli Léopold Sédar Senghorral és a guadeloupe-i Léon Gontran Damas-szal. Az európai szerzők afrikai kontinensről szóló műveit olvasva együtt fedezték fel a fekete Afrika művészeti kincseit és történelmét. Ezután megalapították a "L'Étudiant Noir" című folyóiratot, amely a francia főváros fekete diákjainak alapvető hivatkozási pontja volt, és létrehozták a "négritude" nevű szervezetet.(negritude), amely az afrikai fekete népek spirituális, művészeti, filozófiai értékeit foglalja magában.

Ugyanez a felfogás később a feketék függetlenségi harcainak ideológiájává vált.

Irodalmi munkássága során Césaire világossá teszi, hogy ez a fogalom túlmutat a biológiai adaton, és az emberi állapot egyik történelmi formájára kíván utalni.

1939-ben visszatért Martinique-ra, megalapította a "Tropiques" című folyóiratot, és kapcsolatba került André Bretonnal és a szürrealizmussal. Césaire eszménye volt, hogy felszabadítsa szülőszigetét a francia gyarmatosítás igája alól: neki köszönhetően Martinique 1946-ban Franciaország tengerentúli megyéje lett, később pedig minden szempontból Európa része. Césaire aktívan részt vett a következő eseményekbenMartinique képviselőjeként a francia közgyűlésben, hosszú ideig - 1945-től 2001-ig - Fort-de-France (a főváros) polgármestere volt, és 1956-ig a Francia Kommunista Párt tagja.

Irodalmi szempontból Aimé Césaire a francia szürrealizmus egyik legismertebb képviselője; íróként a Franciaország által gyarmatosított területeken (pl. Haiti) élő rabszolgák sorsát és küzdelmét elbeszélő drámák szerzője. Césaire legismertebb verse a "Cahier d'un retour au pays natal" (Napló egy szülőföldre való visszatérésről, 1939), amely egy verses tragédia.Szürrealista ihletésű, sokak által a fekete rabszolgák sorsának enciklopédiájaként, valamint a felszabadulásuk iránti remény kifejezőjeként tartott mű.

Drámai és kifejezetten színházi költészetének gazdag termése révén különösen az Antillák identitásának visszaszerzésének szentelte magát, amely már nem afrikai és semmiképpen sem fehér. Különböző versgyűjteményei között szerepel a "Les armes miraculeuses" (Csodafegyverek, 1946), "Et les chiens se taisaient" (És a kutyák elhallgattak, 1956), "Ferraments" (Láncok, 1959), "Cadastre" (Cadastre)(1961).

1955-ben jelent meg "Discours sur le colonialisme" (Diskurzus a gyarmatosításról) című műve, amelyet a lázadás kiáltványaként fogadtak. Az 1960-as évektől kezdve, hogy munkássága ne csak az afrikai értelmiségiekhez jusson el, és ne a széles tömegekhez, felhagyott a költészettel, és a népszerű néger színház megteremtésének szentelte magát. Legfontosabb darabjai közé tartozik: "La tragédie duroi Christophe" (Christophe király tragédiája, 1963), "Une saison au Congo" (Egy évszak Kongóban, 1967), amelyet Lumumba darabja ihletett, és "Une tempête" (Egy vihar, 1969), egy Shakespeare-darab újraértelmezése.

Legutóbbi, Olaszországban megjelent műve a "Negro sono e negro resterò, conversazioni con Françoise Vergès" (Città Aperta Edizioni, 2006).

Az idős író 2001-ben, 88 éves korában vonult vissza a politikai élettől, Fort-de-France vezetését a népszavazáson megválasztott dauphinjére, Serge Letchimyre bízva.

Aimé Césaire 2008. április 17-én halt meg a Fort-de-France kórházban.