Életrajz - Egy ív, egy egyenes, egy történet

Az olasz atlétikai bajnok, Livio Berruti 1939. május 19-én született Torinóban. 1960 óta neve kitörölhetetlenül beírta magát a nemzeti sport történetébe, amikor a 17. római olimpiai játékokon megnyerte a 200 méteres futást. Ez a győzelem azért is volt szimbolikus, mert Berruti megtörte az amerikai dominanciát ebben a szakágban, és ő volt az első olasz atléta, aki versenyzett és nyert egyOlimpiai döntő.

Családja a piemonti felső középosztályhoz tartozott; Livio a torinói Liceo Cavourban kezdett el sportolni. Hamarosan vonzódott az atlétikához, a sportág, amelyért a legszenvedélyesebben rajongott, a magasugrás volt.

A Lancia sportközpontba is elkezdett járni abban a reményben, hogy teniszezni tud majd. Tizenhét évesen aztán játékosan kihívta az iskolai bajnokot 100 méteres síkfutásban: megverte.

Miután felfedezte tehetségét a sprintben, ennek a szakágnak szentelte magát. Az iskolaév végére egész Olaszország egyik legjobb sprinterévé vált. Az a robbanékonyság a bokájában, amely a magasugrással együtt kelt ki, olyan tulajdonság lesz, amely felbecsülhetetlen értékűnek bizonyul majd a rajtok során.

Mindössze tizennyolc éves volt, amikor 1957-ben, majdnem húsz évvel később megdöntötte Orazio Mariani 1938-ban felállított 100 méteres olasz rekordját (10"4).

Amikor édesapja, Michele megtudta, hogy a fia megpróbálkozhat a 200 méterrel, levelet küldött a válogatott stábjának, amelyben figyelmeztette őket, hogy Livio apró termetére való tekintettel ne folytassák. Nem hallgattak rá.

1958-ban egy tizeddel megdöntötte a rekordot: a 10"3-as idővel Berruti megszerezte a junior világrekordot.

Livio Berruti az 1960-as római olimpiai játékokon

Eltelik egy év, és először egyenlíti, majd megjavítja az olasz rekordot 200 méteren: a svédországi Malmőben 20"8-ra javítja az időt.

A milánói arénában, 500 méteres pályán (tehát rövidebb kanyarral) 20"7-es időt futott. 100 méteren Duisburgban a nagyon erős Hary-t, 200 méteren pedig a legjobb európai idővel rendelkező francia Abduol Seye-t győzte le.

1960 májusának végén Veronában 10"2-vel futotta a 100 métert, új olasz rekordot állítva fel, de aztán Londonban ugyanezen a távon Radfordtól kikapott. 200 méteren Varsóban megerősítette a 20"7-es eredményét.

Közeledik az olimpia: Aristide Facchini, a Fiamme Oro csapat edzője és edzője meggyőzi Berrutit, hogy csak a 200 méteres futásra koncentráljon, a 100 méteres futás nélkül.

Végre eljött a római olimpia: a fő ellenfél a három amerikai Norton, Johnson és Carney, valamint a két európai, Radford és Seye volt. Berruti "otthon" játszott, és a közönség szurkolásától megerősödve a legjobb időt érte el mind az elemiben, mind a negyeddöntőben. A nagy favoritnak azonban Seye tűnt, aki az első elődöntőben dominált; a másodikban pedigelődöntőben Berrutinak mentálisan is meg kellett küzdenie azzal, hogy a blokkokban három világcsúcstartó volt mellette: Norton, Johnson és Radford. Tökéletesen vette a kanyart, és ahogy az egyenesbe ért, egy galamb repült ki az olasz sávjából. Berruti, aki megszokta, hogy sötét szemüveggel és fehér zoknival tűnik fel, uralta a futamot, és bár nem erőltette avégig a gázpedálon, a célba érve megdöntötte a meglévő 20"5-ös világrekordot.

Alig néhány óra telt el az elődöntő óta: szeptember 3-án, szombaton délután 6 óra van, amikor a döntő elkezdődik. A 66 kg-os, 180 cm-es Berruti úgy tűnik, hogy felfalja a kanyart: az egyenes bejáratánál ő vezet. Seye és Carney felzárkózik, de Livio Berruti az, aki elsőként halad át a célvonalon. Ismét 20"5 perces időt fut.

Ezt a napot megelőzően egyetlen olasz sprinter sem jutott be olimpiai döntőbe. 1980-ig, Pietro Menneáig kellett várni, hogy ez megtörténjen.

Az olimpia megkoronázásaként Berruti részt vett (Sardi, Ottolina és Colani társaságában) a 4x100-as váltóban: a csapat egy századdal maradt le a bronzéremről, de 40"0-ás idővel új olasz rekordot állított fel.

Történelmi teljesítményéért egy "500"-at kapott a Fiat-tól, 800 000 lírát a CONI-tól az aranyéremért és 400 000 lírát a világrekordért.

Gianni Brera írt róla:

Berruti versenyzői pályafutása ezután váltakozó szakaszokon ment keresztül. 1964-ben, a tokiói olimpia előestéjén volt a legjobb formában: 20"78-as idővel futotta az elődöntőt, hogy ötödik legyen 200 méteren, első fehér és első európai. A 4x100-as váltóval hetedik lett, és 39"3-ra csökkentette az országos rekordot.

1968 az utolsó éve magas szinten. 20"7-es 200 métert fut Triesztben, és részt vesz a mexikóvárosi olimpián: a 4x100-as váltóval ismét hetedik helyen végez, és új olasz rekordot (39"2) ér el. Az ínproblémák egyre súlyosabbá válnak, és úgy dönt, hogy visszavonul.

45 évvel a 2006-os torinói téli olimpia után Berruti az egyik utolsó fáklyavivő, aki megnyitja az eseményt.