Életrajz - Félreérthetetlen érintések

Michel Petrucciani 1962. december 28-án született Orange-ban (Franciaország). Olasz származású, nagyapja nápolyi volt, míg édesapja, Antoine Petrucciani, ismertebb nevén Tony, híres jazzgitáros, akitől a fiatal Michel azonnal magába szívta a zene iránti szenvedélyt.

Gyermekkorában dobolni és zongorázni tanult; először a klasszikus zene tanulmányozásának szentelte magát, és csak később apja kedvenc műfajának, a jazznek, amelynek lemezgyűjteményéből bőségesen merített ihletet.

Születése óta az osteogenesis imperfecta nevű genetikai rendellenesség, más néven "kristálycsont-szindróma" sújtja, amely miatt csontjai nem nőnek, és emiatt kevesebb, mint egy méter magas. Figyelembe véve Michel nagyszerű karrierjét, a kapott díjakat, de mindenekelőtt erős, harcias és ugyanakkor érzékeny jellemét, megérthetjük, hogy milyen rendkívüli...a sikerre való törekvése, a betegség okozta nehézségek leküzdése.

Michel Petrucciani első nyilvános fellépésére mindössze tizenhárom éves korában került sor. Hivatásos zenészi karrierje csak két évvel később indult be, amikor megragadta a lehetőséget, hogy Kenny Clarke dobossal és vibrafonossal játsszon, akivel Michel Párizsban rögzítette első lemezét.

Egy franciaországi turné után, amelyen Lee Konitz szaxofonos kísérője volt, Petrucciani 1981-ben a kaliforniai Big Surba költözött, ahol felfigyelt rá Charles Lloyd szaxofonos, aki meghívta, hogy három évre legyen kvartettjének tagja. Ez az együttműködés hozta meg a francia jazz-zenésznek a rangos "Prix d'Excellence"-t.

Michel zenész és érzékeny ember, és rendkívüli zenei és emberi tulajdonságai lehetővé teszik számára, hogy olyan kaliberű zenészekkel dolgozzon együtt, mint Dizzy Gillespie, Jim Hall, Wayne Shorter, Palle Daniellson, Eliot Zigmund, Eddie Gomez és Steve Gadd.

Petrucciani előnynek tekinti fizikai kényelmetlenségét, amely lehetővé teszi számára, hogy teljes mértékben a zenének szentelje magát. A játékhoz egy speciális eszközt kell használnia, amelyet édesapja készített, amikor Michel fiatal volt, és amely egy csuklós párhuzamosságból áll, amely lehetővé teszi számára, hogy elérje a zongorapedálokat.

A sajnos rövid pályafutása során kapott számos díj közül megemlíthetjük a hőn áhított "Django Reinhardt-díjat", az olasz kulturális minisztérium által a "legjobb európai jazz-zenész" címre való jelölést, valamint az 1994-es Becsületrendet.

1997-ben Bolognában, az Eucharisztikus Kongresszuson II. János Pál pápa jelenlétében is felléphetett.

Magánéletében, melyből nem hiányoztak a vétkek és a túlzások, három fontos kapcsolata volt. Két gyermeke született, akik közül az egyik örökölte a betegségét. Első felesége az olasz zongoraművésznő, Gilda Buttà volt, akitől később elvált.

Michel Petrucciani 1999. január 6-án New Yorkban, súlyos tüdőszövődmények következtében, egy banális influenza következtében halt meg, amelyet az a makacssága váltott ki, hogy szilveszterkor a hidegben, a hóban sétálva akarta ünnepelni a szilvesztert. Mindössze 36 éves volt. Holtteste a párizsi Père Lachaise temetőben nyugszik, egy másik nagy zeneszerző sírja mellett: FryderykChopin.

2011-ben került a mozikba a "Michel Petrucciani - Body & Soul" című megható dokumentumfilm, amelyet a brit rendező, Michael Radford (aki 1996-ban Oscar-díjat nyert "The Postman" című filmjével azonos) forgatott.